Közösség

Mielőtt elkezdődött a képzés, az egyik legnagyobb félelmem az volt, hogy milyen lesz nyolc másik emberrel egy szobában lakni. Szeretem a társaságot, de introvertált révén szükségem van arra, hogy néha elvonuljak és csendben legyek. Az első hónapban, amíg önkéntesként voltam itt, egyedül laktam egy szobában, és amikor szeptember elején át kellett költöznöm, bevallom, volt bennem aggodalom. Az első hetek bizonytalanul teltek, még nem annyira ismertük egymást, és mindenki nagyon udvariasan, csendben volt a szobában. Mostanra ez egy kicsit megváltozott, és igazi pizsama-partis hangulat szokott lenni esténként az emeletes ágyak tetején. Nagyon különleges élmény olyanokkal barátságot kötni, akikkel nem beszélünk egy nyelvet, akikkel nagyon sok dologban különbözünk, de a lényegben mégis egyetértünk. Mindnyájan a mennyei Atyának a gyermekei vagyunk, és hétről hétre együtt élhetünk át mélységeket és magasságokat. Együtt döbbenhetünk rá Isten igazságaira. Pénteken, amikor végignéztem ezeken az embereken, eltöltött az izgalom és a hála, hogy vajon ki milyen utat fog bejárni Istennel a képzés után.

 Szóval most itt vagyunk, és szinte mindent együtt élünk át. Hálás vagyok, hogy adott mellém itt (is) embereket, akikkel kapcsolódhatok, akiken keresztül megmutatja az Úr, hogy értékes és szeretett vagyok. És mindeközben hatalmas a hála bennem értetek, akik vártok haza, akik imádkoztok értem, akik kérdeztek, akik számoljátok a heteket,hogy mikor láthattok újra, akik hangüzenetekkel és gifekkel árasztotok el, vagy éppen csak a távolból követitek, mi is történik velem itt. Mert Isten embereken keresztül is megmutatja, hogy Ő mindig gondoskodik a gyermekeiről, legyenek a világ bármelyik pontján, ahogyan a 139. Zsoltár írja: "Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem."