"aki mást felüdít, maga is felüdül" (Péld. 11,25)

A hét elég mozgalmasan telt, minden nap börtönöket látogattunk. A napi program mindenhol elég hasonló volt. Először játszottunk, majd egy szingapúri lelkész tartott előadást, ezután kiscsoportokban beszélgettünk arról, hogy ki mit értett meg az elhangzottakból. Végül pedig közösen imádkoztunk. A téma az volt, hogy mi segíthet a gondolkodásunk megváltoztatásában. Hiszen pusztán az, hogy bezárnak valakit évekre, elég nagy eséllyel nem fogja átformálni őt. Ezért beszéltünk nekik Isten szeretetéről, amely az ember szívét formálja át. Kutyából nem lesz szalonna, tartja a mondás. De Isten országában bizony lesz. Ő bárkiből képes új embert faragni. Abból is, aki épp börtönben ül, és abból is, aki épp rabokat megy látogatni. Hiszen mindenkinek szüksége van változásra. Így esett meg az egyik nap, hogy miközben mi, akik szolgálni mentünk, felsorakoztunk, hogy imádkozhassunk azokért, akik kérik, odalépett hozzám egy fogvatartott, hogy imádkozhat-e értem, mert ő most adni szeretne. Azt mondta, olyan sokat kap ezeken az alkalmakon, most ő szeretne szolgálni valaki felé. Természetesen megengedtem neki, és nagyon megtisztelő volt számomra, hogy éppen engem választott ki erre. Hiszen Isten előtt nincs különbség, az ő imáját éppen annyira hallja Isten, mint a pápáét. Az alkalom legmókásabb pillanata pedig az volt, amikor fülbesúgós játékot játszottunk, és azt a magyar mondatot kellett volna eljuttatni a sor végére, hogy "Isten áldjon, és Isten szeret téged." Mondanom sem kell, hogy nyomokban sem tartalmazott olyan szót a végeredmény, aminek bármi köze is lett volna csodaszép anyanyelvünkhöz. Remek búcsú volt ez a hét az önkéntes időszaktól, hiszen jövő héten már elkezdődik a képzés. Nagyon hálás vagyok a csapatért, akikkel együtt lehettem a héten. Egy rövid videóban láthatjátok, hogyan zajlik abban a börtönben az élet, amit rendszeresen látogatunk.