3. hét Bűnvallás és megbocsátás

Eddig bárkit kérdeztem az ittlakók közül arról, hogy melyik a legnehezebb hét, mindenki azt válaszolta, hogy az a hét, amikor a bűnről tanulunk, így visszatekintve már értem, miért állították ezt. Szóval 5 napon keresztül azzal foglalkoztunk, hogy mit mond a Biblia a bűnről. Sokat tanultam már erről egyetemi éveim alatt, talán túl sokat is. De itt egészen másképpen közelítettük meg a kérdést. Magunkat is vizsgálva gondoltuk végig, hogy mi az, ami elválaszthat minket Istentől. Az utolsó napra az volt a házifeladatunk, hogy írjuk le minden bűnünket. Mindazt, amit megtettünk és nagyon bánunk, vagy éppen azt, amit tudjuk, hogy meg kellett volna tennünk, de mégsem mertük. Bántó szavakat, őrizgetett haragot, csúsztatott féligazságokat stb. Bármit papírra vethettünk annak a biztonságával, hogy ezt csak Isten látja. Ám következett az utolsó blokk, ahol a tanárunk kirakott egy széket, és azt mondta, hogy itt a mi időnk. Most lehetőségünk van a többiek és persze Isten előtt mindent elmondani, ami terhel bennünket. Bármilyen titok, rossz döntés, titkos bűn, fájdalom terhelt eddig bennünket, nem kell tovább cipelnünk. Itt és most együtt Isten elé vihetjük. Ahogyan Jakab is írja a levelében: "Valljátok meg egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének" (Jakab 5,16). Olyan mély lelki közösséget tapasztalhattam meg, mint soha korábban. Mindnyájan kimentünk egyesével, és elmondtuk mindazt, amit talán egész életünkben gondosan rejtegettünk, együtt megrendülve, néha könnyekkel, néha térdre borulva élhettük meg Isten bűnbocsánatát és annak az ajándékát, hogy a másik ember azután is átölel és elfogad, miután megtudott rólam mindent, amit nem akartam volna magamtól elmondani. Nagyon izgultam, mielőtt én mentem ki, soha nem csináltam még ilyet, főleg nem angolul, de olyan szabadságot éltem meg, ami leírhatatlan. Az egyik osztálytársamnak azt helyezte a szívére Isten, hogy mossa meg a lábamat a bűnvallásom után. Igazán megrendítő élmény volt, és szimbolizálta azt a megtisztulást, amit egyedül Jézusban kaphat meg az ember. Az alkalmat a leírt bűneink elégetésével zártuk. A napot pedig egy közös palacsintázással zártuk, mert a tanárunk azt mondta, hogy a hibáinkat ünnepelni kell. Persze értettük, hogy valójában valami sokkal nagyobbat ünneplünk: azt, hogy szeretettek és elfogadottak vagyunk Jézusért, és azért, mert engedelmeskedtünk annak a hívásnak, hogy kimondjuk, ami elszeparál a Teremtőtől.